Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiválja

Kolozsvár október 15-19.
Kategóriák: bábszínház;

Október 15-19. között szervezzük meg a tizenhetedik Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiválját, amelyen 24 előadás lesz látható, közülük 5 magyar nyelvű. 6 nonverbális, 12 román és egy angol nyelvű. A négy nap alatt nem csak előadásokat látogathatnak az érdeklődők, hanem fesztivál- folyóirat és könyvbemutatóra is sor kerül. Az idei év érdekessége az is, hogy négy hazai színművészeti főiskola (Bukarest, Jászvásár, Marosvásárhely és Kolozsvár) is bemutatja bábprodukcióját.

PROGRAM:

Hétfő, október 15. 10:00 és 11:30 óra

Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat Brighella Bábtagozata: A bőgős fia meg az ördögök

Helyszín: PUCK BÁBSZÍNHÁZ

Szerző: Illyés Gyula/ Szántó Viktória

Rendező: Sramó Gábor                                                         

Szereposztás: Lackó Tekla, Bandura Tibor, Nagy Anikó, Nagy Tamás

Az előadás időtartama: 50’

Az ajánlott korosztály: 5+

Zsiga bőgős Kálmán favágóval és annak feleségével, Matilddal dolgozik az erdőben. Tréfásan megfogalmazzák kívánságaikat, amelyek egyből teljesülnek, de nem úgy, ahogyan ők szerették volna. Így kerül Zsiga a pokolba kályhafűtőnek, ahonnan a legkisebb fia, Levente próbálja megmenteni. Hogy az ördög országában mi történik, és Levente miképp járt túl az ördögök eszén? Azt előadásból megtudhatjátok!

Kedd, október 16.  10:00 és 12:00 óra

Bóbita Bábszínház, Pécs: Torzonborz 2. - Torzonborz visszatér

Helyszín: DIÁKMŰVELŐDÉSI HÁZ

Otfried Preussler azonos című regénye alapján, bábszínpadi adaptáció: Melinda Papp and Jankó Schneider

Rendező: Jankó Schneider

Szereposztás: Dániel Czéh, Gábor Kalocsányi, Lóránt Matta, Zita Balog, Melinda Papp, Dániel Eklics

Az előadás időtartama: 45’

Ajánlott korosztály: 4+

Torzonborz, a rabló nagysikerű története folytatódik! Torzonborz megszökik a dutyiból, felfalja az összes kolbászt és savanyú káposztát a nagyinál, és ez még csak kezdete a galád rabló gaztetteinek! Persze ismét a furfnagos Paprika Jancsin és barátján, Vitéz Lackón a sor, hogy elkapják őt – ehhez azonban szükségük lesz egy tűzoltóautóra, egy jósnőre és varázsgömbjére, továbbá egy krokodilkutyára is!

Szerda, október 17. 9:30 és 11:00 óra

Kolozsvári Puck Bábszínház Kolozsvári mesék

Helyszín: PUCK BÁBSZÍNHÁZ

Írta és dramatizálta:  Zágoni Balázs

Rendezés: Varga Ibolya

Szereposztás: Balogh Dorottya, Bondár Tibor, Domokos Szabolcs, Giriti Réka, Kötő Áron, Patka Ildikó, Pünkösti Laura, Urmánczi Jenő

Az előadás időtartama: 60’

Ajánlott korosztály: 4+

Varga Ibolya rendező Zágoni Balázs Kolozsvári mesék című kötetének három meséjét rendezte bábszínpadra. A szöveget maga az író dramatizálta. Az első mese Magocskáról, egy honfoglaló magyar család bátor kislányáról szól, a második mese hőse Osvát, a méhész, aki már a középkori Kolozsvárra vezet bennünket, a harmadik mese pedig a századfordulóba repíti a nézőt, ahol egy kisdiák, Andris szemszögéből csodálkozunk rá a fejlődő, éppen villamossal gazdagodó városra és annak hétköznapi embereire, történéseire. Tartsatok velünk!

Csütörtök, október 18. 9:30 és 11.30 óra

Szigligeti Színház Lilliput Társulata, Nagyvárad: A boldog herceg

Helyszín: PUCK BÁBSZÍNHÁZ

Szerző: Oscar Wilde

Rendező: Vadas László                                                              

Szereposztás: Lélek Sándor Tibor, Hanyecz Debelka Róbert, Csepei Róbert, Birtalan Katalin, Németi Emese, Stéfán Bodor Mária, Szentpéteri Lenke

Az előadás időtartama: 40’

Ajánlott korosztály: 6+

A világirodalom talán egyik legszebb, legérzékenyebb meséje. A szeretetből fakadó önfeláldozás értelme a mai napig a szakirodalmak kutatási területe, egyesek szerint nem „normális" emberi reakció, mások szerint az "empátia" legmagasabb foka. A mese morális üzenete a gyerekek számára „normális", felnőttek számára felkavaró.

Péntek, október 19.  11:30 óra

Kolozsvári Puck Bábszínház Az egér, aki nem ismerte a félelmet

Helyszín: PUCK BÁBSZÍNHÁZ

Szerző: Grimm testvérek

Színpadra alkalmazta: Demeter Ferencz

Rendező: Urmánczi Jenő

Előadják: Balogh Dorottya, Domokos Szabolcs, László Réka, Takács Enikő (m.v.)

Az egerek félelmeikkel védekeznek: félnek a póktól, a szellemektől, az ismeretlen zajoktól. Ha egy egér nem fél, az csak bajt hozhat rá. Mezei Cingár Elemér furcsa egér. Bármennyire is törekszik arra, hogy megtanuljon félni, nem sikerül neki, mindaddig, amíg valaki másért felelősséget nem kell vállalnia.

Kedd, október 16. 19:00 óra

LELKEK (nonverbális) – Quartet Dekru, Kijev, Ukrajna

Helyszín: NEMZETI SZÍNHÁZ (3+)

Alkotók: Ljubov Cserepakina & Nyikita Cserepakin

Előadják: Cserepakin Nyikita, Szvarnyik Bogdan, Turik Inna, Necsiporuk Eugene

A DEKRU kvartett előadása a klasszikus pantomim jegyében született, amely az emberi érzelmek széles skáláját mutatja be, és szavak nélkül kápráztatja el a szemet.

Szerda, október 17. 19:00 óra

AZ ANGYALOK UTCÁJA (nonverbális) – Puck Bábszínház (román tagozat)

Helyszín: PUCK BÁBSZÍNHÁZ (6+)

Rendezte: Decebal Marin

Karakterek: Ioan Bătăiosu, Decebal Marin

Előadják: Andreea Bolovan, Ștefan Craiu, Robert Gutunoiu, Andra Ștefan

Az előadás az érzelmi intelligenciára fekteti a hangsúlyt és a felnőtt ember racionalitását köti össze a gyermek ártatlanságával.

Szerda, október 17. 20:00 óra

VÁSÁRI TANULMÁNY (nonverbal) – A marosvásárhelyi Művészeti Egyetem diákjai

Helyszín: a Harag György Stúdió,, Színház és Televízió Kar, Babeș-Bolyai Tudományegyetem (6+)

Rendező: Bonczidai Dezső                                                        

Szereposztás: Benczi Tekla, Czéh Dániel, Darvas Emőke, Gidófalvi Imola, Kis Veronika Anna, Mag Eszter, Mészáros Ágoston, Sánta Yvette, Szabó Zsolt

A tanulmány célja a vásári típusfigurák tanulmányozása, a jellegzetes mozgáskarakterek felfedezése és elsajátítása, valamint azok alkalmazása egy nonverbális gyakorlat során.

Csütörtök, október 18. 19:00 óra

EXUVIA (nonverbális) – Magisch Színház, Maastricht, Hollandia

Helyszín: GHEORGHE DIMA ZENEAKADÉMIA (16+)

Szerző: Charlotte Puijk-Joolen

Rendező: Charlotte Puijk-Joolen                                                           

Előadják: Charlotte Puijk-Joolen, Ananda Puijk, Dönci Banki

Az Exuvia színházi performansz amely a mai világ belső lehetőségeit és határait kutatja. Charlotte, a főszereplő véget nem érő kalandra hív bennünket.

Csütörtök, október 18. 20:00 óra

GODOT.. (nonverbális) a jászvásári „George Enescu” Művészeti Egyetem diákjai

Helyszín: Harag György Stúdió, Színház és Televízió Kar, Babeș-Bolyai Tudományegyetem (14+)

Szerző: Samuel Beckett nyomán

Rendező: Dr. Ciprian Huțanu egyetemi tanár

Előadják: Asofiei Oana-Marilena , Bordianu Andrei , Burdujan Teodora-Maria, Cincu Georgiana, Cojocariu Adelina-Iuliana, Niță Ștefana-Mihaela, Petrași Pavel, Tanasă Cosmin-Constantin, Voloșcu Gabriela-Renata

Az előadás a jászvásári színművészeti szakos hallgatók kísérlete, amelyben megpróbálják a klasszikus dráma értelmezési sablonait megváltoztatni.

Péntek, október 19. 17:00 óra

OPERA OPAQUE (nonverbális) – Plexus Polaire, Auxerre, Franciaország

Helyszín: PUCK BÁBSZÍNHÁZ (10+)

Szerző: Yngvild Aspeli

Rendező: Yngvild Aspeli                                                               

Előadják: Charlotte Dubery és Viktor Lukawski

Silva asszonyról nem lehet tudni, hogy honnan jött, de az biztos, hogy mindenkit megborzongtat: élcelődve, élesen néz szembe a saját félelmeivel.